4. fejezet
Biztonsági játék
A biztonsági játék több dolgot takarhat.
A legtöbbször a biztonsági színkezelést jelenti, azt a technikát, amikor nem arra törekszünk, hogy minél többet üssünk egy-egy színben, hanem, hogy minél nagyobb biztonsággal megszerezzük a számunkra szükséges ütéseket. Ilyenkor nyugodtan feláldozhatunk egy vagy két ütést, de azok nélkül is marad elég ütésünk a teljesítéshez.
Az az igazán szerencsés eset, amikor a biztonsági játékhoz nem kell ütést feláldozni, a kétféle játékmód egybeesik (normál és biztonsági), egyszerűen csak figyelnünk kell, hogyan látunk neki egy szín kidolgozásának, felmérjük a veszélyeket és készülünk rájuk.
A biztonsági játék jelentheti azt is, amikor a játékot úgy alakítjuk, hogy valamilyen veszélyt elhárítsunk. Ez jelentheti az ellenfél hosszú színének blokkolását, védekezést egy szín rossz elosztása ellen, vagy az egyik ellenfél kizárását a játékból (nem engedhetjük ütéshez jutni).
23. példa
Huszonkilenc ponttal illik teljesíteni a 3 szant. Azonban nem szabad minden utunkba kerülő impasszt azonnal megadni.
Az indulást érdemes kihagyni. A kőr folytatást ütjük az ásszal. A harmadik ütésben treff ásszal asztalra megyünk, majd káró impasszt adunk (elsőre a káró impasszt kell megadni, hogy elvegyük Nyugat esetleges beütését). Nyugat üt a királlyal. Elfogytak a beütései, ezért jobban teszi, ha kőr helyett treffet hív, mely esetben csak pont kilencet fogunk ütni.
Ha a pikk impasszal kezdtük volna, kiadhattunk volna három kőrt, egy pikket és egy kárót.
24. példa
Hét biztos ütésünk van. Ütést szerezhetünk pikkben, megadhatjuk a káró impasszt és a treff impasszt is. Milyen sorendben tegyük? Mi a legjobb esélyünk a teljesítésre?
Az indulást hagyjuk ki. A kőr folytatást üssük meg az ásszal és adjuk meg a káró impasszt. Ütünk a bubival. Ebben a pillanatban már biztosan tudunk kilencet ütni, mert a treff színben biztonsági játékkal tudunk ütni hármat. Le kell hívni előbb a királyt, majd kis treffet kell hívni a kilences felé. Bármely elosztásra tudunk így hármat ütni. Ha Keletnél van sok treff, beütünk az ásszal és megszöktetjük a bubit. Ha Nyugat a második treff hívásba treffet tenne, akkor mi a kilencest tennénk, és vagy ütnénk vele, vagy a szín 3-2-es elosztása miatt ütnénk még két treffet.
A következő leosztás olyan naptárban szerepelt, melyben csapatversenyen vehetett részt az olvasó. Érdemes megnézni mik történtek a két asztalon.
25. példa – nyílt terem
Az asztalról kicsit teszünk, ütünk a dámával. Egyszerű tizenkettő vagy tizenhárom ütés, a pikk színtől függően. Lehívjuk a pikk dámát, majd a tízessel folytatjuk a királyhoz, Kelet kőrt dob. Balszerencsés elosztás, már a tizenkét ütés is veszélybe került. A treff színben nem reménykedhetünk, marad utolsó esélyként a káró impassz. A káró négyest hívjuk a dámához. Ütünk vele és egy nagy sóhajjal nyugtázzuk, hogy teljesítjük a felvételt. Sorban lehívjuk ütéseinket. Kőr dáma, kőr ász következik. Ebbe Nyugat kimutat. Milyen elosztása lehet Nyugatnak? Feltehetően négyes a treffje és ötös a pikkje. Mit fog tartani, ha lehívjuk összes kőrünket és kárónkat, csak négy lapot tarthat. Mi két pikket és három treffet tartunk és várjuk, melyik lapjától válik meg Nyugat. Mi a másik színben lévő kis lapunkat dobjuk el. Egyszerűen beszorul treffben és pikkben. Elég nagy szerencsével sikerül tizenhármat ütnünk.
25. példa – zárt terem
1♣: preciziós treff, min. 16 Fp.
Indulás: ♥ 3
A másik teremben a felvevő megszámolta ütéseit, három pikk, négy kőr, egy káró és három treff. Ez tizenegy ütés, egyetlen ütés hiányzott a teljesítéshez. A biztos teljesítést a pikk szín kínálta. Az indulást megütötte a kezében a hetessel és azonnal pikket hívott a tízeshez. Ha az impassz ül, megvan a tizenkettedik ütés (ha jó a szín elosztása a tizenharmadik is). Mivel a bubi kiütött, terített, mert a pikk kilences a tizenkettedik ütés. Szerencsénk volt. Az ellenfél jobb felvevőjátékot választott, de mégis leadott egy IMP-t.
Megjegyzés: jól játszott a zárt teremben a felvevő, de nem a legjobb játékot választotta. A helyes játék lehívni a dámát, majd körbe engedni a tízest. A felvétel így is teljes biztonságban van, de védekezhet az esetleges szingli pikk bubi ellen. Az adott leosztásban a szűrről sem maradt volna le.
26. példa
Kelet üt a káró ász-királlyal, és harmadszor is kárót hív. A felvevő ellopja, lehív három nagy adut, és ha szerencséje van, üt még öt kőrt is. Egy egyszerű impassz?
Amikor lehívja a kőr királyt, Kelet a tízest teszi. Lehet hinni Keletnek? Hány kőrje van? Ha kettő, akkor lehet, hogy nála van a dáma-tízes, tehát nem érdemes impasszt adni. Ha viszont szinglije van, akkor Nyugatnak negyedik kőr dámája lesz. Hiába ad a felvevő impasszt, csak három kőrt tud ütni. A kőr színt nem tudja felmagasítani, pontosabban nem lesz átmenete az ötödik kőrhöz. A megoldás, ha a második kőrt kihagyja a felvevő, mindkét kézből kicsit tesz. Erre kiderül a rossz elosztás, a treff ásszal kézbe tud menni, és megadja a dáma elleni impasszt, egyúttal asztalra kerül és a két magas kőrre eldob két treffet.
Gondos játékra látszólag teljesíthető a felvétel. De mi történt volna, ha Kelet a harmadik ütésben nem kárót, hanem treffet hívott volna? Az ellenvonal idő előtt kibontott volna egy treff ütést, és ha a felvevő kiad egy kőrt is. Megbukja a felvételt?
Treff hívásra a felvevőnek más játékmódot kellett volna választania. Ki kell kihagyja a treff hívást. A második treffet megüti az ásszal, majd lop egy treffet. Utána lehív két magas adut, a kőr királlyal kézbe megy, elveszi az ellenfél utolsó aduját, és a kőr impasszal teljesíteni tudja a felvételt. Így csak a kőr impasszra lenne szüksége, függetlenül a kőr szín elosztásától.