A lengyelek felvettek egy szinte reménytelen szlemet. Amikor leterült az asztal a lengyel felvevő sem gondolta, hogy teljesíteni fogja, de megjátszotta az egyetlen esélyt.
Ütött a pikk ásszal és lopott egy pikket az adu bubival. Lehívta a treff ászt, majd az adu tízessel asztalra ment. Újra pikket lopott és kihívta a kőr tízest. Észak ütött a királlyal, de végállásba kerül. Akár a kőr, akár a káró figura mellől hív el, ad egy ütést. Ő a kárót választotta. A felvevő rátette a bubit, a kőr ásszal kézbe ment, lehívta két aduját és beszorította Északot káróban és kőrben.
Ahogy a lapok fekszenek Észak-Dél nem tudja a szlemet megbuktatni (kivéve kőr vagy káró indulásra). A teljesítéshez az kellet, hogy az aduelosztás 2-2 legyen, plusz, hogy Északnál legyen a két kőr figura a káró dámával együtt. Végül még a beszorítás is sikerült a felvevőnek.
A másik asztalon a magyarok 3 szant játszottak és szűrrel teljesítették. Így vesztettünk újabb 13 IMP-t, ahelyett, hogy nyertünk volna ugyanannyit.
A mezőny többsége 3 szant játszott. Tízen próbálkoztak meg a 6 treffel, de csak három játékosnak sikerült teljesítenie.